Összefoglalva az eddig írottakat, lehetőleg kerüljük el azokat a tápokat, melyben a fő tápanyagcsoportok csak gyűjtőnévként, pl. állati fehérje, húsliszt, zsiradék, növényi fehérje, stb. formában vannak feltüntetve. Ez szinte biztos, hogy rossz minőségű alkotórészeket, hulladékokat takar. (Máskülönben miért ne büszkélkednének vele, hogy csirkezsír, lazachús, meg bárány van benne?
Ha a táp gabonasikért, kukoricasikért (glutein) tartalmaz. Erre a kutyának nincs szüksége, fehérjéi a kutya számára nem teljes értékűek, csupán olcsó alapanyag. A búzasikér az egyik leggyakoribb allergén, és ha kialakul, a kutya nagyon rossz fizikai állapotba kerül. (Személyes tapasztalataimról később bővebben írok.) Ugyan ez vonatkozik a szójára is.
Ha az összetevők között a hús melléktermék, csontliszt megnevezés - angolul meat by –product, meal and bone meal ill. digest - szerepel. (lásd: Mit takarnak valójában az összetevők?).
BHA, BHT vagy Ethoxyquin: tartósítószerek, inkább kerüljük. Ugyan így a mesterséges színezékeket, édesítőszereket, propilén glycolt, taurint.
Itt említem meg, bár nem feltétlenül a kerülendő kategóriába tartozik: az „emberi fogyasztásra alkalmas” kifejezés a kutyakaja üzlet egyik varázskifejezése, sehol sincs definiálva, mit jelent ez. Semmi esetre sem azt jelenti, hogy a tápba kerülő hús akár a hentesüzletekbe is kerülhetne. Ehelyett jellemzően az emberi fogyasztásra nem szokásos részek, illetve a feldolgozás során keletkezett lehulló fecniket, nyesedékeket használják fel. Pl. a nálunk sokak által fogyasztott farhát, vagy nyak Amerikában vagy Angliában hulladéknak számít; nem romlottak ezek, csak ott nem szokás megenni őket. Eddig rendben is lenne, de belekerülnek (bízom benne, hogy vannak kivételek is) valódi vágóhídi hulladékok is, amit eredeti formájában sosem adnánk a kutyánknak (pl. tehéntőgy, bél, vér).
